Kövess minket!
  
     

Az orsó megfelelő ápolása az eredményes horgászathoz

Az orsó megfelelő ápolása az eredményes horgászathoz
2015, június 18.

Sokan úgy gondolják, hogy csak akkor kell az orsót ápolni, ha már probléma van a működésével, pedig ez nem így van. Célszerű a rendszeres karbantartás, amellyel megelőzhető az orsók korai tönkremenetele.

A horgászat motorjának is hívhatjuk az orsót, hiszen a horgászok nélkülözhetetlen kelléke. Legfontosabb feladat a tisztítás, amely nagy szakértelmet nem, viszont odafigyelést igényel. Az orsó felületének tisztítását tanácsos nedves rongy segítségével megtenni. A nehezebben eltávolítható szennyeződéseket, a kart nem sértő, a felkapókar anyagánál lágyabb eszközzel távolítsuk el. Ha nem töröljük meg gyakran a kezünket horgászat közben, akkor az etetőanyag könnyen rátapad az orsóra. Abban az esetben, ha homok is tapad a minden dobáskor használt felkapókarra, akkor a rászáradt anyag közé vegyült homokszemcsék koptatják a zsinórt. A görgő felületét mindig alaposan szükséges megvizsgálni. Előfordulhat, hogy kopott, és a szennyeződés miatt megáll. Ebben az esetben a görgő kicserélése szükséges, szakszerviz segítségével.

A dob, a felkapókar és a többi alkatrész tisztítása mellett fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő bottartóról, ugyanis károsodás érheti az orsót, ha a kar a földre ér. A legegyszerűbb megoldás a kar rögzítésére, hogy azt kicsavarjuk a hajtótengelyből.

Nagyon sokféle szerkezetű horgász orsó létezik, így karbantartásuk odafigyelést, gondos munkát igényel. Vannak olyan műszerek, amelyeknél sajátos kezelésük miatt kérjük inkább szakember segítségét!

A www.horgaszklub.eu honlapon lehetősége van többféle orsó közül válogatni, a célnak legmegfelelőbb horgász kelléket kiválasztani.

A horgászathoz elengedhetetlen termékek nagy választéka áll rendelkezésére, valamint rendszeresen értesülhet e nagyszerű sporttal, és időtöltéssel kapcsolatos újdonságokról, akciókról, versenyekről is. Figyelmébe ajánljuk a hírlevélre való feliratkozás lehetőségét, valamint a horgászok által írt fogási napló követését.

A www.horgaszklub.eu egyedisége tükröződik a következőkben:

  • minőségi, megbízható termékek
  • naprakész információk
  • hirdetési lehetőség

Látogasson el weboldalunkra, hiszen horgászattal kapcsolatos bármilyen kérdésére megkapja a választ, termékeink közül pedig könnyen és gyorsan választhatja ki az Ön számára legmegfelelőbbet! Regisztráljon a www.horgaszklub.eu oldalunkon! Várjuk észrevételét az info@horgaszklub.eu e-mail címre, vagy írja meg véleményét a weboldalon található űrlap segítségével!

 

Olvastad már?

Facebook

GooglePlus

Hirdetés

Hirdetés

Megosztás

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Csatlakozz a Marketing Magazinokhoz!

Facebook

Twitter

YouTube

Előző cikk olvasása:
horgaszklub.eu
Csalit a horogra!

Már nem kell sokat várniuk a horgászat szerelmeseinek, hiszen hamarosan kezdetét veszi a pecázási őrület! Kortól és nemtől függetlenül hódolunk...

Close